A pikkelyes hámlást mutató jellegzetes bőrtünetek mellett gyakori a körmök sárgás elszíneződése, megvastagodása, valamint a betegek mintegy 20 százalékánál jelentkező, izületi gyulladás.

A pikkelysömörös betegeknél gyakrabban fordulnak elő anyagcsere-betegségek, úgymint cukorbetegség, a zsíranyagcsere zavarai és elhízás. Ezek növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét, cáfolva azon korábbi vélekedést, hogy a betegség „csak” a bőrt érinti.

Újabb tanulmányok szerint például egy súlyos pikkelysömörben szenvedő 30 éves beteg esetében háromszorosára nő a szívinfarktus kockázata.

A szívinfarktus, vagy agyvérzés miatti halálozás kb. 2,6-szer gyakoribb azoknál, akik fiatal koruktól kezdve gyakran szorultak kórházi kezelésre pikkelysömör miatt. Ezen túlmenően a súlyos pikkelysömörben szenvedők várható élettartama 3-4 évvel rövidebb, mint a betegség által nem érintetteké.

A pikkelysömör súlyosan rontja az életminőséget.

Több tanulmány igazolja, hogy a betegek legalább olyan rossznak ítélik az életminőségüket, mint a náluk élettanilag súlyosabb betegségben (rákban, szív- vagy légzőszervi betegségben) szenvedők.

A sokszor „látványos” bőrtünetek komoly pszichoszociális problémát okoznak.

A pszichológiai problémák súlyosságára utal, hogy a pikkelysömörös betegek 25 százalékánál jelentkezik depresszió és szorongás, 5 százalékukat foglalkoztatja aktívan az öngyilkosság gondolata, és mintegy 10 százalékuk nem akar tovább élni. Kihat a családi kapcsolataikra, és csaknem 40 százalékuk a szexuális életben is nehézségekkel küzd.

A fizikai és érzelmi hatások befolyással vannak a munkavégzésükre és a karrierlehetőségeikre is. A felmérések szerint kb.egynegyedük veszíti el az állását a betegség miatt.

A betegek gyakran elégedetlenek a jelenlegi terápiás gyakorlattal, és kevéssé működnek együtt az orvossal.

A felmérések rámutattak arra, hogy a pszoriázisos betegeknek csak mintegy 25 százaléka elégedett teljes mértékben a korábban alkalmazott kezelés sikerével, míg 70 százalékuk nem vagy csak kismértékben elégedett a terápiás eredménnyel. Feltehetően ez áll annak a hátterében, hogy a betegek mintegy fele nem tartja be a terápiás előírásokat.

A korlátozott hatásosság és a kismértékű együttműködés mellett ezen arányszámok azzal is magyarázhatók, hogy tartanak a nemkívánatos eseményektől (káros mellékhatásoktól), illetve nem rendelkeznek elegendő információval ezekről, mivel gyakran hiányzik az érdemi kommunikáció a páciensek és az orvosok között.

Ezen túlmenően gyakran az orvosok is vonakodnak szisztémás kezelést alkalmazni, mivel a betegek nemkívánatos események kivédéséhez szükséges ellenőrzése további erőfeszítéseket tesz szükségessé, és természetesen nagyobb felelősséggel is jár.

Feltehetően ezen okok állnak annak a hátterében, hogy az Európában és az Amerikai Egyesült Államokban végzett felmérések szerint a pikkelysömörös betegeknek folyamatosan kiterjedt bőrtüneteik vannak, és nagyon rossz az életminőségük, még a rendszeresen bőrgyógyászhoz járó páciensek esetében is.

Összességében megállapítható, hogy a betegek elégedetlenek a hagyományos kezelésekkel, és nagy az igényük hatékonyabb, biztonságosabb és a gyakorlatban könnyebben kivitelezhető terápiákra.

Az utóbbi években a bőrgyógyászati alapkutatások rohamos fejlődésének következtében sikerült azonosítani számos, a betegség kialakulására hajlamosító örökletes tényezőt, a kóros immunológiai folyamat jobb megismerése pedig lehetővé tette a korábbiaknál hatékonyabb kezelések bevezetését.

A természetes szerekkel való kezelés azoknak hasznos és fontos, akik a hagyományos helyi és szisztémás kezelés hatására nem javulnak, vagy azon gyógyszerek alkalmazása számukra ellenjavallt.

A pikkelysömör kialakulásának jobb megértése lehetőséget nyújtott új terápiás eljárások kidolgozására is. A biotechnológiai módszerekkel kifejlesztett készítmények az életminőségüket alapvetően megváltoztató, új lehetőséget nyújtanak a pszoriázisban szenvedő betegek számára.